Energens Könyvviteli és Tanácsadó Kft.

Keresés:
Hírlevél

Győztesek Versenye - Moszkva 2017

Kerék Vivien - Győztesek Versenyén

 

A Győztesek Versenyét, idén 2017-ben 8. alkalommal szervezték meg Moszkvában. A versenyen, olyan 7 és 16 év közötti gyerekek vehetnek részt, akik sikeresen befejezték az onkológiai kezeléseket. Ebben az évben már 15 ország és több, mint 500 gyermek vett rész a rendezvényen. A gyerekek három korcsoportban (7-9 év, 10-13 év és 14-16 év) és számos sportágban mérhették össze az erejüket. A sportágak: football, sakk, úszás, légpuska-lövészet, futás és asztali tenisz volt. 

 

A rendezvény 5 napig tartott. Reggeltől délutánig tartottak a versenyszámok, majd aki végzett az adott versenyszámában, kézműves foglalkozásokra mehetett, volt arcfestés és mesefiguráknak beöltözött emberek, illetve bohócdoktorok, akik a gyerekek szórakoztatásáért voltak felelősek. 

 

Az este folyamán voltak az aznapi versenyek eredmény hirdetései. 

 

A Győztesek Versenye nem csak a versenyzésről szól, ez egy valódi ünnep, azok számára, akik már a legnagyobb csatájukban győzedelmeskedtek, a betegségük ellen. 

 

Ezen a rendezvényen én kísérőként vettem részt, mint gyógyult fiatal. Megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem, része se lehettem ennek az eseménynek. Annyira jó volt látni, hogy azok a gyerekek, akik nem rég még a betegséggel küzdöttek, most önfeledten játszottak és versenyeztek egymással. 

 

Kerék Vivien